Rosalinde kényelmesen elhelyezkedett a medence mellett felállított nyugágyban. Az utolsó lökést ahhoz, hogy elvállalja ezt a nyári munkát éppen az adta meg, hogy a nagybátyja megígérte, minden szabadidejét a vendégek számára fenntartott napozó fedélzeten töltheti. Ez egyébként minden alkalmazottnak megengedett volt, pont a tulajdonos unokahúga lett volna kivétel? Az is igaz volt, hogy a személyzet tagjai leginkább a szűkebb, tágabb családi körből kerültek ki. Ennek megfelelően a hangulat igencsak meghitten alakult a három hetes hajóút során.A lány maga sem tudta, mihez kezd a kevés szabadidejével, ami a nyáron megadatott neki. Szinte még be sem fejeződtek a záróvizsgák, már meg is kellett kezdenie a szakmai gyakorlatot. Ez nem jelentett gondot. Imádta választott hivatását, és szeretett gyermekek közelében lenni. Repesett a lelke, ha segíteni tudott valamelyik kicsi betegnek. Ha nem, akkor pedig kétszeres erővel vetette magát a tanulásba, a bonyolultabb eseteket pedig a tapasztalt orvosokra hagyta.Néhány szabad hete azonban csak akadt még az ősz előtt, és mivel anyagi helyzete igencsak siralmasnak bizonyult, a szüleitől pedig már nem akart kölcsön kérni – éppen elég megterhelő volt nekik finanszírozni az ő és a testvére egyetemi tanulmányait – még az is megfordult a fejében, hogy ez az év valódi nyaralás nélkül fog számára eltelni. A nagybátyja viszont mentő ötlettel állt elő. A bébiszitter, aki a hajóján állt alkalmazásban, hogy a kisgyermekkel érkező utasok számára plusz szolgáltatásként néhány szabad órát biztosíthassanak, lemondta az egyik háromhetes turnust. Rosalinde tökéletesen alkalmasnak tűnt, hogy három hétre átvegye a lány helyét. Az pedig csak hab volt a tortán, hogy még gyermekorvosi ismeretekkel is rendelkezett. Igen csekélyekkel ugyan, hiszen még javában folyt az okítása, de ez nem árnyékolta be apja testvérének jókedvét, aki roppant büszke volt magára, amiért ilyen elegánsan, egy csapásra megoldotta a problémáját, ráadásul Rosalinde számára is remek alkalmat teremtett a nyaralásra, ami nem csak, hogy pénzbe nem került, hanem még fizetést is kapott érte.Fészkelődött egy kicsit, hogy a napernyő eltakarja a szeme elől a fényt, a többi testrészét viszont éppen hogy érje. A lány még soha nem járt a trópusokon. Pláne nem hajóval. Maga sem értette, hogy a szülei miért nem használták idáig ki a lehetőséget, hogy a család egyik tagjának sétahajója van. Hihetetlen, de egyszer sem utaztak még vele.Ő azonban most itt volt. Élvezte a napsütést, a meleget, az arcába permetező sós cseppeket, amiket a folyton lengedező szél kapott fel, hogy picit arrébb elejtse. Végtelenül jól érezte magát. Az a napi néhány óra munka, pedig − amit tulajdonképpen ő nem is munkaként fogott fel, hiszen minden egyes percét élvezte, míg a kicsikkel játszott −, csak még izgalmasabbá tették az útját.Hirtelen izgatott hangokra lett figyelmes. Mi történhetett? – töprengett, miközben érdeklődve nézett körül, de nem látott semmi olyasmit, ami szerinte indokolta volna a medence körül napozó vendégek felbolydulását. Azután leesett neki a tantusz. Az unokanővére Cathy – aki egyben szintén a hajón dolgozott −, előző este vacsoránál megsúgta, hogy a legutóbbi megállóhelyen felvettek egy igazi hírességet. Egy fiatal színészt, aki több mozifilmben is játszott. Nevének említésére az asztalnál ülő lányokból izgatott sóhaj szakadt ki. Rosalinde-nak azonban nem mondott az információ semmit sem. Régebben sem volt nagy filmrajongó, mióta viszont megkezdte az egyetemet, még annyi ideje sem maradt rá.Most várakozóan nézett körbe, hátha az arca alapján mégis beugrik neki valami erről a sztárról. Ám mindössze egy kócos hajú fiatalembert látott végig vonulni a fedélzeten. Első ránézésre ő bizony semmi különlegeset nem tudott felfedezni rajta. Magas és karcsú volt. Világos barna haja rendezetlen összevisszaságban meredezett. De valahogy mesterkélt volt ez a hanyagság. Mintha szándékosan kócolták volna össze.Barna szempár pásztázta végig a medence környékét, és egy pillanatra megállapodott Rosalinde-on. Ő azonban addigra már eldöntötte, hogy még sem ismeri ezt a színészt, és ismét hátradőlt, hogy tovább élvezze délutáni pihenőjét.− Szabad ez a hely? – szakította félbe egy bársonyos hang.Meglepődve pillantott fel. A férfi, akiről úgy gondolta, hogy minden bizonnyal az említett sztár lehet, közvetlenül az övé melletti üres nyugágy előtt állt, és szívdöglesztően mosolygott. Rosalinde gyanakodva nézett körbe, hogy valóban neki szól-e a mosoly, és a kérdés, de mivel senki más nem volt a közelben, kénytelen volt válaszolni.− Persze – nyögte ki, és a maga részéről lezártnak tekintette a témát.− Úgy tűnik, hogy szép utunk lesz – folytatta azonban a férfi, miközben letelepedett. A műanyag megnyikordult a súlya alatt. Minden bizonnyal társalogni akart.− Úgy tűnik – hagyta helyben Rosalinde, és nem értette, miért akar ez az ember minden áron beszélgetni vele.− Ha szépen megkérem, elárulja a nevét? – próbálkozott az tovább.A lány bosszankodva egyenesedett fel, de mivel alapvetően jó nevelést kapott, ráadásul biztos volt benne, hogy a nagybátyja sem szeretné, hogy ha valamelyik vendéggel gorombán viselkedne, erőt vett magán.− Rosalinde – felelte szűkszavúan.Most, hogy ilyen közel ült hozzá, ismét szemügyre vette a férfit, de továbbra sem rémlett neki, hogy látta volna bármelyik filmjét is. Jóképű, azt meg kell hagyni – állapította meg szórakozottan. A szemét valóban lenyűgözőnek találta. Egyfajta hipnotikus erő sugárzott belőle, féktelen jókedvvel, és jókora önbizalommal keverve. El tudta képzelni, mit érezhetnek a hölgyrajongói.− Örvendek Rosalinde – nyújtotta feléje a kezét. A lány habozott egy pillanatig, mielőtt elfogadta. – Conor vagyok – közölte úgy, mintha ez teljesen felesleges lenne. Szemmel láthatóan meg sem fordult a fejében, hogy a körülötte lévő egyszerű halandók ne tudnák a nevét.Az érintése meglepte Rosalinde-ot. Lagymatag, kényeskedő kézfogásra számított. Ezzel szemben a férfi határozottan, de nem durván szorította meg a kezét. A bőre kellemesen meleg volt.Conor egy pillanatig tenyerében tartotta a lány keskeny kezét.− Úgy látom, ez a hajóút kellemesebb lesz, mint amire számítottam – jegyezte meg.Mély hangja kijózanította a lányt.− Mennem kell – húzódott el, és zavarában a cuccait kezdte összekapkodni.− Mennie kell? – értetlenkedett a férfi. Úgy tűnt, nem hisz a fülének.Biztosan nem fordult még vele elő, hogy csak úgy faképnél hagyják – futott át Rosalinde agyán. Nos, egyszer mindent el kell kezdeni. Felpattant, hogy minél hamarabb kikerülhessen ebből a kínos helyzetből, a hirtelen mozdulattól, no és a tűző napon eltöltött órától azonban megszédült, és kis híján elvágódott. Conor az utolsó pillanatban kapta el a derekánál fogva.− Hová ilyen sietősen? – kérdezte halkan, és mosolya világossá tette, hogy tudja, a lány előle menekül.− Dolgoznom kell – lehelte Rosalinde, mert még levegőt venni is elfelejtett, annyira váratlanul érte a férfi érintése.− Dolgozni? – nézett rá értetlenül, és egy pillanatra lazított a szorításán, de keze még mindig a lány derekát ölelte. Rosalinde azonban kihasználta az alkalmat.− További kellemes időtöltést – lépett hátra egyet, és az unokanővérétől ellesett, a vendégeknek fenntartott, hivatalos mosollyal búcsúzott a meglepett férfitól.Rekordidő alatt ért a kabinjába. Nem sokon múlott, hogy be nem esett az ajtón, mert izgatottságában megbotlott a küszöbben. Cathy, akivel a kabinon osztoztak meglepetten nézett fel.− Hát, veled meg mi történt?− Csak túl sokat voltam a napon – hebegte Rosalinde, és jobbnak látta bevonulni a fürdőbe, hogy megmeneküljön a további kínos kérdések elől.Bele nézett a tükörbe. Amúgy fehér bőre most szinte lángolt, mintha alaposan felégett volna. Kék szeme furcsán csillogott, szőke haja, amit szinte fehérre szívott a ragyogó nap, kibújt a lófarokból és rendetlen tincsekkel keretezte az arcát. Úgy viselkedem, mint egy tinédzser – nevetett saját magán, mikor beállt a zuhany alá. Igyekeznie kellett, ha rendezettebb külsőt akart magának varázsolni, mielőtt munkába indult.Mikor kilépett a fürdőből, a fülét megütötte a zene, amit Cathy hallgatott. Rémlett, hogy már hallotta valahol ezt a számot, és az énekes rekedtes, mély hangja is fölöttébb ismerős volt a számára, de nem tudta hová tenni.− Mi ez a dal? – nézett az unokanővérére.− Az illusztris vendégünk egyik dala – vigyorgott vissza rá a lány.Rosalinde most tényleg meglepődött.− Én azt hittem, hogy színész.− Az is. És énekes, és zeneszerző, és forgatókönyv író. Meglehetősen tehetséges embernek tartják. De egy kicsit nagyképű – húzta el a száját Cathy, és tovább dúdolta a melódiát. Lezártnak tekintette a beszélgetést, teljesen bele merült a zenébe.Rosalinde azonban még sokáig nem tudta kiverni fejéből a dallamot. Meg kell hagyni, gyönyörű – ismerte el.A délután többi része, és az este nagyon kellemesen telt. Egy testvérpárra kellett vigyáznia. Tüneményes kisfiúk, akikkel nagyon szeretett játszani. Szinte még csalódott is volt, mikor a szüleik végül visszaértek a kabinba, és ezzel az ő feladata véget ért.Odakinn már besötétedett, és ő elhatározta, hogy felmegy a fedélzetre egy kicsit kiszellőztetni a fejét.Az óceán éjszaka még lenyűgözőbb volt, mint nappal. Látni ugyan nem lehetett semmit, de minden más érzékszervét használatba állíthatta. Hallotta a víz csobogását a hajótest körül, mélyen belélegezte a sós levegőt, a bőrét pedig simogatta az enyhe szél. Teljesen belemerült a gondolataiba, mikor rádöbbent, hogy nincs egyedül.Rémülten pördült meg, ám a sötétben nem látott szinte semmit. A homályos alak azonban, aki már egy ideje figyelhette az árnyékból, ellökte magát a faltól és közelebb sétált hozzá. Mikor mellé ért, már ki tudta venni, hogy Conor az.− Ne haragudjon, nem akartam megijeszteni – mondta jókedvűen, és a szavaival ellentétben a hanglejtése inkább azt árulta el, hogy egyáltalán nincs ellenére, ha a lány kicsit fél tőle.− Nem ijedtem meg – lódította, és jelentőségteljesen visszafordult a sötétség felé.− Kis hazudós – kuncogta a férfi, Rosalinde azonban nem válaszolt rá.− Szóval ön itt alkalmazott – kezdte újra Conor a beszélgetést. A mondat inkább volt kijelentés, mint kérdés.− Úgy is lehet mondani – vonta meg a vállát.− És még hogy? Mondjuk, hogy a tulajdonos unokahúga? – csúfolódott a férfi.Rosalinde először meglepődött. Ezt meg vajon honnan tudja? De utána rájött, hogy egy ilyen helyen, ahol tulajdonképpen mindenki a rokona, nem lehetett nehéz kideríteni. Így hát inkább válasz nélkül hagyta a megjegyzést.− Tudja, először meglepődtem azon a lehetőségen, hogy egy közönséges alkalmazott.− Közönséges – hördült fel a lány a jelző hallatán. A férfi azonban már folytatta is.− Nem olyannak néz ki, aki megelégszik azzal, hogy egy hajón bébiszitterként dolgozzon.Szóval mást is kiderített –tudatosult a lányban, és kíváncsi lett volna rá, ki mesélt olyan készségesen róla.− Szóval? – nógatta Conor, miután még mindig nem válaszolt.− Szóval? – nézett rá értetlenül.− Elárulja, mivel foglalkozik? – a hangja kezdett bosszússá válni. Az emberek általában keresték a társaságát, és igyekeztek mindenféle ostoba fecsegéssel szórakoztatni. Ebből a lányból azonban úgy kellett minden szót harapófogóval kihúzni.− Orvosi egyetemre járok – válaszolta Rosalinde a lehető legegyszerűbben.− Nem csak szép, de még okos is – morogta a férfi alig hallhatóan.– Ezt nem árulta el az informátora? – szúrta közbe csípősen, mire Conor felnevetett, majd megkérdezte:− És én meséljek róla, hogy mivel foglalkozom?− Természetesen tudok róla – felelte a lány.− Nos, akkor minden mentségem elfogyott – jelentette ki, ezzel végre felkeltve Rosalinde kíváncsiságát.− Miről beszél? – nézett rá, és erőltette a szemét, hátha a sötétben mégis meglát valamit az arcán, amiből kikövetkeztetheti a szavak értelmét.− Azzal vigasztaltam magam, hogy nem tudja, kivel hozta össze a sors, ezért marad el a szokásos reakció, amit általában a nőkből kiváltok – vallotta meg köntörfalazás nélkül. A lány hirtelen nem is tudta, hogy becsülje-e a szókimondásáért, vagy inkább visszariadjon az önelégültségétől.− Ez elég nagyképűen hangzott – választotta azután az utóbbit, de a férfi csak nevetett.A nevetése határozottan tetszett Rosalinde-nak. Mégis csak ugyanolyan hatással van rám is, mint az összes többi nőre – tudatosult benne, de inkább leharapta volna a nyelvét, mintsem hogy ezt bevallja.− Igen. Ez az egyik legnagyobb hibám. De attól még igaz az, amit mondok. Ezek szerint nem szereti a filmjeimet.− Ez így nem egészen igaz. Pontosabban egyiket sem láttam még – vallotta be a lány.− Ez lett volna a második tippem – bólintott Conor. – Elhiszi, ha azt mondom, hogy ennek kifejezetten örülök?− Nem igazán – csóválta a fejét. Rövid ismeretségük során nem olyan embernek találta a férfit, aki ne lenne mérhetetlenül büszke a tehetségére, és ezáltal a rajongókra gyakorolt hatásra.− Pedig ez pontosan így van. Nagyon rossz úgy ismerkedni, hogy közben a filmben eljátszott figurát látják bennem. Előttem egy vadidegen ember van, aki szentül meg van róla győződve, hogy tökéletesen ismer. Hiszen már százszor látta a kedvenc filmjében, ahogy mozgok, ahogy beszélek, ahogy érzek. No és ott van az az örökös figyelem. Bárhová megyek, bármit teszek, rengeteg ember vesz körül, akik árgus szemekkel figyelik minden mozdulatom. Elég a legkisebb botlás is, és végem. Nagyon frusztráló.Rosalinde először nem tudta, hogy mit mondjon. Pedig nyilvánvaló volt, hogy a férfi választ vár a monológjára. Fogalma sem volt róla, hogy miért éppen neki mondta el mindezeket. Ráadásul nem igazán tudott beleérezni a helyzetébe. Hiszen ő nem volt híres. Az évfolyamtársai közül néhányan még a nevét sem tudták. Átlagos lány volt világ életében. Sem nem túl feltűnő, sem nem túl szürke. Egyetlen tehetségének pedig a gyerekek iránt érzett végtelen szeretete, és elkötelezettsége tűnt, ami arra sarkallta, hogy a lehető legjobb gyermekorvos váljék belőle. A művészetekhez vajmi keveset konyított. Viszont a rajongókat annál jobban meg tudta érteni. Most is a fülében csengett a gyönyörű dallam, amit délután hallott, és ami után benne is kialakult egy kép a férfiról. Ez a kép viszont köszönő viszonyban sem volt a valósággal, ami miatt enyhe csalódást érzett, és egy pici dühöt.− Ez biztosan nagyon megterhelő lehet – bólintott, és igyekezett óvatosan fogalmazni. Nem akarta a férfit megbántani. – De azt gondolom, hogy aki ilyen pályát választ, annak felelőssége van az emberekkel szemben, akik elmennek megnézni a filmjeit. Számíthatott rá, hogy ez fog történni. Nem? Amit főzött, egye is meg!− Huh! Ezek kemény szavak – felelte a férfi, és látszott rajta, hogy kicsit több együttérzést várt.− Igen. De attól még igaz az, amit mondok – válaszolta Rosalinde szándékosan ugyanazokat a szavakat használva, amiket Conor ejtett ki alig két perccel előtte. Kihasználva a döbbent csendet elbúcsúzott, és olyan gyorsan tűnt el a fedélzetről, ahogy csak tudott. Tartott tőle, hogy olyat mondott, amit talán még sem kellett volna.A félelmét megerősíteni látszott, hogy a következő napokban Conor elkerülte. Meglepődve vette tudomásul, hogy ez határozottan rosszul esik neki. Lépten-nyomon egymásba botlottak ugyan − ez egy ekkora hajón teljességgel kivédhetetlen volt − viszont a férfi nem akart már vele többé beszélgetni. Kivétel nélkül, mindig akadt társasága. Minden nap más, és más. Rosalinde-nak fogalma sem volt eddig arról, hogy az utasok között ennyi egyedülálló nő van.Mivel azonban a tekintete minduntalan arra kalandozott, ahol legutoljára Conort látta, sokszor elcsípte a férfi elgondolkodó, éles pillantását.Úgy viselkedem, mint valami buta liba – mérgeskedett. Leginkább saját magára haragudott. Ő dorongolta le a férfit, mégis bántotta, hogy az többé nem akart szóba állni vele.Kereste az alkalmat, hogy bocsánatot kérhessen. Csak úgy a saját lelkiismerete megnyugtatása céljából.Egyik délután végre egyedül találta a bárban, a látványos hölgykoszorú isten tudja hol maradt. Összeszedte minden bátorságát, és odalépett a férfihoz, aki szemmel láthatóan már nem az első pohár italát kortyolgatta.− Szeretnék bocsánatot kérni – kezdte, de megakadt a mondandójában, mikor Conor megfejthetetlen tekintettel rápillantott. Szép barna szeme kicsit elhomályosodott az addig elfogyasztott alkoholtól, de ugyanolyan áthatóan nézett a lányra, mint előzőleg.Rosalinde nagyot nyelt, azután folytatta, amit elkezdett.− Nem volt hozzá semmi jogom, hogy úgy kioktassam a minap. Ne haragudjon!Mivel még mindig nem kapott választ, hátat fordított, hogy megsemmisülten odébb álljon. Conor hangja azonban maradásra késztette.− Nem tartozik semmiféle bocsánatkéréssel.Akadozva mondta ki a szavakat. Jóval több pohárral ihatott már, mint amennyit a lány elsőre feltételezett. Összehúzott szemekkel tanulmányozta ismét. Sokkal idősebbnek látszott most, mint amennyi valójában lehetett. Fáradt arcában egyedül a szeme látszott élőnek. Jól észrevehető volt, hogy napok óta nem borotválkozott. És bár ez a megnyerő külsejéből vajmi keveset vett el, azért összességében nem tetszett a lánynak, amit látott.Conor nem állta tovább a tekintetét. Elfordult. Eltolta magától a szinte teli poharat, és szó nélkül hagyta ott Rosalinde-ot.A balul sikerült bocsánatkérés után elhatározta, hogy tovább nem próbálkozik. Művészek… Ugyan ki képes megérteni őket?Másnap azonban óriási meglepetésben volt része.A késő délutánját szokás szerint a két kisfiúval töltötte, akiket annyira a szívébe zárt a hajóút alatt. Kikötöttek, és a szülők kettesben akartak kicsit nézelődni a bájos kisvárosban. A hely igazi turista paradicsomnak ígérkezett.A lány is a partra indult a rábízott gyerekekkel, de úgy tervezte, hogy a hajó közelében marad velük. Tartott tőle, hogyan boldogul egy vadidegen helyen.Szerencséje volt. Nemsokára találtak egy remek kis partszakaszt a játékra. Míg a két kisfiút nézte, akik jókedvűen szaladgáltak most, hogy végre kiszabadultak a hajóról, és szilárd talajt éreztek a lábuk alatt, minduntalan Conor keserű arca lebegett a szeme előtt. Csak sejteni tudta, hogy milyen megkeseredett lehet a férfi fiatal kora ellenére.− Azt hiszem, ezt a látványt hamar meg tudnám szokni – hallotta a már ismert bársonyos hangot a háta mögött.Úgy pördült meg, mintha megcsípte volna valami. A látottaktól rövid időre tátva maradt a szája.Az nem lepte meg, hogy Conor áll előtte. A hangját azonnal megismerte. Az viszont már annál inkább, hogy mennyire megváltozott a férfi előző naphoz képest. Az arca kisimult. A szeme ugyanolyan jókedvűen csillogott, mint első nap, mikor találkoztak, és a pillantása azonnal megfogta a lányét. Most úgy érezte, többé le sem tudja róla venni a szemét. A vakítóan fehér ing csak még jobban kihangsúlyozta a férfi bőrének barnaságát. Haja ugyanolyan kócos volt, mint első alkalommal, de nem mesterkélten elrendezett, agyon zselézett. Inkább úgy festett, mintha csak gondtalanul beletúrt volna zuhanyozás után. A farmer kihangsúlyozta nyúlánk, karcsú termetét.Eszébe jutottak előző szavai: ezt a látványt ő is meg tudta volna szokni.Még a gondolatmenet végére sem ért, máris zavarba jött. Gyorsan elfordult, hogy Conor ne vegye észre lángvörös arcát, amit most hosszú haja függönye mögé rejtett. A halk kuncogásból azonban rá kellett jönnie, hogy a férfi tökéletesen tudja, mi is jár a lány fejében. Ahelyett azonban, hogy számon kérte volna rajta a cseppet sem illedelmes eszmefuttatást, pár lépéssel a fiúk mellett termett, és a két kicsi legnagyobb örömére vidám játékba kezdtek. Rosalinde pedig észrevétlen feledkezett bele a nézésükbe.Hamarosan ismét lépteket hallott a háta mögött. Kíváncsian fordult a zaj forrása felé, hogy megnézze, ki az újabb látogató. Cathy volt, az unokanővére.− Ejha, micsoda változás! – füttyentett a lány.Tehát ő is észrevette – nyugtázta Rosalinde. Hát persze. Hiszen nem volt vak. Mellbevágó volt a különbség Conor előző napi önmaga, és a jelenlegi között.Nem tudta azonban tovább bámulni a három önfeledt alakot, mert a közelben rémült kiáltás harsant. A lány felugrott, és Cathyvel együtt aggódva kémlelték a környéket. A parton kisebb csoportosulásra lettek figyelmesek.Conorral szinte egy időben lódultak arrafelé. Rosalinde futás közben még hátra kiáltott az unokanővérének, hogy vigyázzon a gyerekekre. A homok iszonyatosan lelassította. A lába folyton belesüppedt. Hiába akart rohanni, csak szánalmas bukdácsolásra tellett tőle. Ilyen lehet a rémálom megvalósulása – futott át az agyán, miközben küszködve próbált előrébb jutni.Conornak lényegesen jobban ment. Szinte már a csoport mellett volt, majd az embereket kikerülve egyenesen a víz felé vette az irányt. Ő már látta azt, amit Rosalinde még csak sejtett. Valaki bajba került. A hullámok mintha dobáltak volna egy aprócska alakot. Egy gyermeket.A férfi hamarosan elérte, és kifelé kezdte vonszolni. A lány éppen akkor ért oda kifulladva a parton kétségbeesetten ácsorgó csoporthoz. A kör közepén egy nő állt halálra váltan. A rémület sápadt maszkként fagyott az arcára.Rosalinde összeszoruló gyomorral figyelte, ahogy Conor megpróbált a partra úszni azzal a valakivel, akit a karjában tartott. A hullámok dobálták, rángatták őket. Időnként teljesen eltűntek a bámészkodók szeme elől. Már-már azt hitte, mindketten odavesztek. Nemsokára azonban feltűntek, egészen közel. Ekkor már többen észbe kaptak. Kezdett engedni a fagyos rémület. Néhány ember a vízbe gázolt. Ketten a kimentett gyermeket kapták a kezükbe, mások a kimerült férfinak segítettek.A parton álló rémült nő jajgatva szaladt a kicsi felé, aki látszólag nem volt eszméleténél. Rosalinde önkéntelenül indult feléjük. Elvette az aggodalomtól reszkető nő kezéből a gyereket, lefektette a puha homokba. Az agyában villanások voltak csak az információk. Még szinte ki sem gondolta, hogy mit kell tennie, a keze már mozdult is. Mire a mentők megérkeztek, a nyolc éves forma kislány már anyja ölelő karjai között ült, és rémülten nézett körbe a megkönnyebbült, hangos csoportosuláson.A lányra elemi erővel tört rá a megkönnyebbülés. Sikerült – hasított belé a tudat. A keze remegni kezdett, és nem sokon múlt, hogy örömében sírva fakadjon. Erős karok ölelték át hátulról, ő pedig reszkető lábaiban cseppet sem bízva dőlt neki a férfi mellkasának. Egyikük sem szólalt meg. Rosalinde küzdött, hogy visszanyerje az önuralmát.A kislány anyja a mentőhöz kísérte a hordágyat, majd hirtelen ötlettől vezérelve visszafutott hozzájuk, és egyszerre átölelte őket. Valamit mondott az anyanyelvén. A hanglejtéséből, és könnyes tekintetéből sejtették, hogy köszönetet. Majd amilyen gyorsan jött, úgy vissza is ment a mentőautóhoz, és eltűnt az ajtaja mögött.Hirtelen kiürült a strand. Rosalinde rájött, hogy a fiúk valószínűleg végignézték az eseményeket. Aggódva fordult arra, amerre hagyta őket, de Cathy mellett már a szüleik is ott álltak. Intettek a lánynak, majd mindannyian visszaindultak a hajóhoz.Nem tiltakozott, mikor Conor a derekát továbbra is átölelve tartva, szelíden arrafelé taszigálta őt is.A hajón hatalmas volt a zűrzavar. Az utasok és a legénység végignézték a mentőakciót, és most mindenki egyszerre beszélt, kérdezgetett. Rosalinde alig tudott kinyögni egy-két szót. Inkább hagyta, hogy Conor feleljen helyette is. Alig várta, hogy kikerüljön ebből az őrületes hangzavarból, és végre nyugodtan átgondolhassa a történteket.A férfi, mintha csak tudná, hogy mire vágyik kivezette a tömegből, egyenesen a napozó fedélzetre, ahol most éppen nem tartózkodott senki.Leültette a lányt az egyik nyugágyra. Valahonnan kerített egy üdítőt, és mellé telepedett. Nézte, ahogy Rosalinde mohón issza a hűvös italt.− Jobban vagy? – kérdezte, mikor a lány remegése már kezdett csillapodni. Ő csak bólintott, és még egyszer mohón kortyolt a dobozból.− Nagyszerűen csináltad – folytatta mosolyogva a férfi. A lány egy pillanatra az arcán felejtette a szemét, majd pislogva válaszolt.− Igen. Te is.Conor halkan nevetett.− Ezért a tekintetért szinte megéri vízbe fulladni.− Ez nem volt humoros – húzta el Rosalinde a száját.− Oké, igazad van – hagyta helyben a férfi, és elkomolyodott. – De valóban jobban tetszik, ahogy most nézel rám, mint ahogy tegnap.− Mert megváltoztál – válaszolta a lány, és zavarában az üdítős dobozt kezdte tanulmányozni, csak hogy ne kelljen a férfira néznie.− Te vagy az oka.− Én? − értetlenkedett. – De hát mit tettem?− Mindössze annyit, hogy rádöbbentettél, ha nem teszik, ahogy élek, akkor változtatnom kell rajta.− Mert nem tetszik?− Nem. Már régóta nem. Erre a hajóútra is csak azért indultam el, hogy átgondolhassam, hogyan tovább. Azután megláttalak téged. Rögtön az első nap. Elképesztően gyönyörű voltál, ahogy itt feküdtél. Azt gondoltam, ez nem lehet véletlen. Hogy pont ezen az úton találkozom veled. És jött a hidegzuhany, mikor szóba sem akartál velem állni. És később… Tudod, nagyon gonosz dolgokat vágtál ám a fejemhez. – A szavaival ellentétben egyáltalán nem látszott haragosnak.− Sajnálom – szabadkozott mégis a lány. Régen megbánta már, amit akkor este mondott.− Ne sajnáld – fogta meg a kezét. Az érintése hatására Rosalinde bőre bizseregni kezdett. – Ha akkor nem raksz helyre, talán még mindig az önsajnálatban dagonyáznék. De tudod mi térített igazán észhez? – Nem várta meg a választ, rögtön folytatta. – Az, ahogy akkor rám néztél, mikor a bárban bocsánatot kértél. Tele volt a tekinteted szánalommal, és talán még egy icipici megvetés is volt benne.Rosalinde azonnal tiltakozni akart, Conor azonban az ajkára tette az ujját, ezzel belé fojtva a szót. A lány bőre már nem csak bizsegett, valósággal lángolt.− Így volt. Ne tagadd! De az végre felnyitotta a szememet. Nem szánalmat akarok tőled. Valami egészen mást.Előre hajolt, és megcsókolta a lány ajkát ott, ahol az imént még az ujja volt. Az égés most már nem csak felületi volt. Elöntötte minden porcikáját, kívül, és belül egyaránt.Conor elszakadt Rosalinde szájától, de az arcát nem engedte el. Két meleg tenyerében tartotta, megakadályozva, hogy a lány távolabb húzódjon. Nem, mint ha késztetést érzett volna rá. Nagyon is jól érezte magát ott, ahol éppen volt.− Soha többé nem fogok alkalmat adni rá, hogy úgy nézz rám, mint tegnap. Azt nem viselném el még egyszer. Minden erőmmel azon leszek, hogy jobb ember legyek, mint idáig, és kiérdemeljem a csodálatodat.A lány megbűvölten bámulta a barna szempárt.− Hiszen már így sem tudok betelni veled – vallotta be. Szavai mindössze suttogásként hagyták el a száját, önelégült mosolyt csalva Conor arcára.− Részemről mindent el fogok követni azért, hogy ez így is maradjon – válaszolta, és a lánynak rögtön megfordult a fejében, hogy a szerénységet még gyakoroltatnia kell a férfivel.− És hogy tervezed? – kérdezte incselkedve.Nem kellett sokat várnia a magyarázatra. Szinte észre sem vették, hogy a hajó kifut a kikötőből, sőt Conor még akkor is Rosalinde meggyőzésén mesterkedett, mikor a nap lebukott a látóhatár mögött.VÉGE
|
Egalmon szösszenetek
