Én nem születtem varázslónak, csodát tenni nem tudok,És azt hiszem, már észrevetted, a jó tündér sem én vagyok.De ha eltűnne az arcodról ez a sötét szomorúság,Úgy érezném, vannak még csodák.Mit tehetnék érted, hogy elűzzem a bánatod,Hogy lelked mélyén megtörjem a gonosz varázslatot?Mit tehetnék érted, hogy a szívedben öröm legyen?Mit tehetnék, áruld el nekem.Nincsen varázspálcám, mellyel bármit eltüntethetekÉs annyi minden van jelen, mit megszüntetni nem lehetDe ha eltűnne az arcodról ez a sötét szomorúság,Úgy érezném, vannak még csodák.Mit tehetnék érted, hogy elűzzem a bánatod,Hogy lelked mélyén megtörjem a gonosz varázslatot?Mit tehetnék érted, hogy a szívedben öröm legyen?Mit tehetnék, áruld el nekem.Nincsen hétmérföldes csizmám, nincsen varázsköpenyemHogy holnapra már máshol leszünk, sajnos, nem ígérhetem.De ha eltűnne az arcodról ez a sötét szomorúság,Úgy érezném, vannak még csodák.Mit tehetnék érted, hogy elűzzem a bánatod,Hogy lelked mélyén megtörjem a gonosz varázslatot?Mit tehetnék érted, hogy a szívedben öröm legyen?Mit tehetnék, áruld el nekem.Mit tehetnék, áruld el nekem.Hát mit tehetnék, áruld el nekem.Nem tudom, merre vagy, de valahol már élsz a világban, és egy napon te meg én megérintjük majd ezt a kaput, ezen a ponton, ahol most én. Aztán majd bemegyünk a kapun, betölt minket a jövőnk és a múltunk, és annyit fogunk jelenteni egymásnak, amennyit soha egyetlen ember sem a másiknak. Még nem találkozhatunk, nem tudom, miért. De egy nap minden kérdésünkre feleletet kapunk majd. Minden lépésem közelebb visz egy hídhoz, amelyen át kell mennünk, hogy találkozhassunk.Az embernek a társa: hiányzik. Nemcsak akkor, ha a halállal elvesztette, de akkor is, ha még sohasem találkozott vele. Soha, egész életében!... A társtalan ember hozzászokott ugyan, hogy egyedül van, hogy lelkileg idegenek között él, megszokja a magányt, mint eszkimó a sarki hideget - de a lélek mégis tudja, hogy hiányzik belőle egy darab: hiányzik a másik fele. És ez nem csak akkor fáj, ha elveszítjük, hanem akkor is, ha nem találjuk meg!A szerelem tulajdonképpen megfoghatatlan. De éppen ez a titokzatos valami nő, gyarapszik egyre bennem. Feledteti velem otthonomat, apámat, anyámat, elbódít, ha rád nézek és boldogsággal tölt el. Még az éhségről, a hidegről és betegségről is megfeledkezem. Azt hiszem, ez a szerelem.Keresem azt, aki szerethet engem, aki talán meglátja a jót bennem. Valahol vár, hogy vígasztaljon, Magához húz, hogy marasztaljon.Keresem azt, aki így elfogad, Aki talán végig mellettem marad. Elviseli számtalan hibámat, Felvidít ha marcangol a bánat.Keresem azt, aki kiegészít, aki minden akadályra felkészít. Ha megtalálnám megtartanám, Mindenkinél fontosabbnak tartanám.Keresem azt, aki talán nincs, Pedig nekem ő lenne a legdrágábbKINCS!Azon a napon, amikor az ember beengedi szívébe az igaz szeretetet, mindaz, ami jól el volt rendezve, összekuszálódik, és megrendül minden, amit helyesnek és igaznak tartottunk. A világ tehát akkor válik valódivá, amikor az ember megtanul szeretni - egészen addig csak hisszük, hogy tudjuk, mi a szerelem, de nincs bátorságunk szembenézi igazi valójával. A szerelem vad erő. Ha meg akarjuk zabolázni, elpusztít. Ha börtönbe akarjuk zárni, a rabszolgájává tesz. Ha meg akarjuk érteni, cserbenhagy és összezavar.
|
Egalmon szösszenetek
